Patmosz (acapella)
videóinstalláció két hangra, 2002

Hamvas Béla: Patmosz II (részlet)

/.../ A szemből kész, befejezett és teljes világ néz a kozmoszra, és vissza önmagára; mert kell, hogy ami a valóság teljes egészét látja, maga is a valóság teljes egésze legyen. Amit látásnak nevezünk a szemben, a világ önfelismerése az emberben, és az ember önfelismerése a világban. Janusz, aki befelé és kifelé lát, és a látás nem állítható meg sehol, minden határon túllát, és nemcsak a végtelenbe, hanem a végtelent. A kozmosz nézi az embert, és az ember a kozmoszt, a nézés és a visszanézés a szemben egybeolvad, mert a világ az ember Gegenwurfja, mint Böhme mondja, az ember a világ és a világ az ember kivetített mása. A világ mindig rend. A szem is logikai, etikai és esztétikai rendszer, mert látni annyi, mint mérlegelni és értékelni és rendezni és elrakni, és a látás a rendszerben való elhelyezés. A rendszer, amely a szemből lát, minden emberben lát, egyetlen és meg nem ismételhető, mivel a létben minden egyéni. A rendszer, amit látok, és amely egymásra néz és visszanéz, mindenkivel azonos, mivel a létben minden kölcsönös. A végtelen tükör, a tükör a tükörben, az egyik ember a másikban, az egyén a közösben, az ember a világban, és viszont. Mindennek középpontjában a szem, amely lát és mér és összehasonlít a kezdettől fogva lévő rendszerrel, amely a lény felépítésének szisztémája, s ezért lénye titkaival, amelyeket feltár, és megnyilatkozásaival, amelyeket elrejt, fényével, amelyet a Naptól kap, és amelyet a Napnak nyújt. A rendszer a szemben és a szemből pontosan leolvasható; de sajátságosképpen nem tulajdonságaiból, hanem egy magasabb dimenzióba olvadt és a látás sugarába surített fedetlenségből. Teljesen felébredt és kinyílt szem. A hazugság (elhazudott élet) csak a szemből érthető teljesen. A hazugság nem a démoni bőszültség jelenléte, hanem a démon valamely okból való elrejtése. Hazudni azért nehéz, mert a szem nem tud elbújni. Ha az ember látni akar, szemét ki kell nyitnia, és ha a szem kinyílt, minden körülmények között fel kell tárnia azt, amit elrejtett, vagyis megnyílásában megmutatta, hogy szemét lehunyta. Szemünk szerint látunk, és szemünk szerint láthatóak vagyunk, szemünkben levő rendszerünk szerint szemet hunyhatunk, de akkor viszont nem látunk és nem láthatunk. Aki magát elrejti, annak a világból okvetlenül annyival kevesebbet kell látnia, mint amilyen mértékben elrejtőzött. Az elhazudott egszisztencia a világot falsnak kell hogy lássa. Valóság és igazság összefügg, a valóságot csak az igaz ember látja. Igazságnak hívjuk azt a rendszert, amely a valóságot fel tudja ismerni. Aki magát elrejti, az önmagát az igazságból kizárta. Rejtőző szemek, amelyek elbújnak, látásukban megzavarodtak, nem látnak tisztán, és minél inkább hazudik valaki, annál kevesebbet lát.
A szem rendszerben lát: az egyik szem a fegyház rendszerében, a másik a bordély rendszerében, a vásár rendszerében, a gyermekszoba, a statisztika, a kettős könyvelés, a grafikon rendszerében. Hihetetlenül kevés a tiszta szem, amely a tenger és a csillagos ég rendszerében lát, és úgy él, mint a fák testvére. Feldúlt rendszerek, élethazugságban megtört fátyolos szemek alig látnak egyebet, mint a pénzt. Valószínuleg a legnyilvánvalóbb tényeket sem látjuk, mert elhazudott egszisztenciánk apriori látásunkat elhomályosítja.
Mi az, ami van? Egybeszőtt ember-világ, én-te, egyik a másiknak a szeme, egymásra néz, két rendszer, amely egymásban egymást látja és leméri, és önmagáról az utolsó szóig mindent elmond, minél leplezetlenebbül, annál jobban leleplezi a másikat abban, amit önmagáról mond, és abban, amit a másikban lát, és azt, hogy milyen világot hord magában, és eszerint milyen világban él. Amit a szem lát, és amit a szemben látok, azonos. /.../