Szkennelés
Robot-installáció

I.

Árnyék mozog a falon fel és le, előre és hátra.
A tárgy maga mozdulatlan a térben.
Egy robot által mozgatott és animált, erős fényforrás tárgyakat szkennel és a képeket a falra vetíti.
„A valóság elsősorban azt jelenti, amilyennek a világ az adott pillanatban mutatkozik az egyén számára.”
A valóság jelenségeiben aligha bízhatunk meg.
A fehér szobában a fehér fal koromfeketére változik, amint a fény a másik oldalra kerül.
Észlelésről beszélünk, bár fizikai érzékeink, amelyeken keresztül észlelni próbáljuk a világot, alaposan össze tudnak zavarni minket.
Ennek a látszólag egyszerű folyamatnak az összetettsége azonnal feltűnik, amint a belső és a külső képek valósága elválik egymástól: azáltal, hogy a látszólag szkennelő robot valójában valami egészen mást tesz, a fény árnyékokat – mintegy harmadik dimenziót – vet a falra.
A valóság még ebben a leegyszerűsített tárgyelrendezésében is olyan bonyolult, hogy az észlelőnek mindig más és más szemlélettel kell közelítenie hozzá.

(Andrea Gern gondolatai Joachim Fleischer munkájáról)

II.

„Ebben a helyzetben azonban a bizonytalanság tart meg bennünket.”

Egy programozott robot fényforrást mozgat egy háromdimenziós, koordinált rendszerben. A fény rögzített tárgyakat szkennel – éleket, csöveket, tárgyakat és plexicsempéket. Egyszerű geometriai formák, négyzetek és körök, amelyek árnyékukat a fehér szoba padlójára, falára és mennyezetére vetítik – éles körvonalú, jól látható, expresszív kifejezőeszközök. Joachim Fleischer gépezete úgy hozza mozgásba a szoba geometriáját, a vonalakat, a felületeket és az építészeti tér arányait, hogy belevegyülnek a szkennelt tárgyak árnyékaiba, amelyek váratlanul lepattannak a falakról. Az egyszerű fényforrás, a tárgy és vetített árnyéka elképzelhetetlenül összetett rendszert hoz létre, amely konvencionális percepciónkat veti vizsgálat alá és teszi kérdésessé. Joachim Fleischer installációjában mintha a fény és a szoba válna a színjáték főszereplőjévé. Mint a színházban a színpad, a szoba nála is csupán a cselekmény helyszíne, amelyben a tárgyak dominálnak. A művész számára a fény elsősorban mozgást jelent: fénytárgyai rákényszerítik a nézőt az idő szemlélésére, hiszen ez elengedhetetlen a szoba megértéséhez.

Joachim Fleischer a fényt anyagként használja, és sajátos esztétikával építi, illetve használja gépeit. Ezek azonban nem szolgálnak másra, mint hogy közvetítsék a fényt, valamint hordozzák szerkezeteivel és azok befogadásával kapcsolatos fortélyait és kétségeit. Gépei olyan technikát mutatnak fel, amely fölött könnyen elsiklik a figyelem. A gépezet könnyedségével illeszkedik az anyagtalan fényforrás mozgásához, egyszersmind a mozdulatlan, súlytalannak látszó tárgyakhoz. Fleischer gépezete első pillantásra észrevehetetlen aura képét hozza létre, amely azonban egyre élesebbé válik, ha tovább nézzük, mivel csak árnyékként és nem anyagi valóságában észlelhetjük.

Fleischernek ebben az installációjában nem jelennek meg emberi alakok. Minden eleme – a fény, a szoba és a mozgás – mechanikusan működik. Pátosz- vagy cselekvésmentes, semleges elemek maradnak, nem hasonlíthatóak a színpadon mozgó táncosokhoz. A robot bonyolult működési ciklusában azonban, valamint a fény, a szoba és az árnyék között létrejövő konstellációkban, ebben a kivételes helyzetben, amely Paul Valéry szerint nem vihet minket tovább, magunkon túl vagy magunktól messze – ebben a helyzetben azonban a bizonytalanság tart meg bennünket, míg a stabilitás csak a véletlen műve. Egy más lét élményét tárja elénk, amely csak legritkább pillanatainkban adatik meg, és amely korlátainkból és képességeinkből fakad.

(Jean-Baptiste Joly gondolatai Joachim Fleischer munkájáról)