A nyolcvanas évek elején egy, a látással kapcsolatos optikai tünemény kezdett foglalkoztatni, az utóképek világa. A lehunyt szemhéj mögött felvillanó látványra gondolok, ami az előzőleg élesen megfigyelt sötét-világos, fény-árnyék jelenség nagyon intenzív, fényszínekben megjelenő áttételes belső képe. Ennek a jelenségnek kutatása és feldolgozása lényegében egyszerű természettanulmány, állandó, konkrét inspirációkkal.

Korábban sokat foglalkoztam a fénytörés tiszta színeivel, a festékből kikeverhető lehető legnagyobb szín-intenzitással. Ezek mintáit keresve vettem észre a szemhéjon belüli látványt, amely azóta legerősebb színélményeim közé tartozik. Ráadásul mindig más, attól függően, ami a külső látványból előhívja. De azután is változik, ha behunyt szemmel figyelem, állandó mozgásban van kétféleképpen is: lassan felfelé száll és színben folyamatosan transzponálódik. Így igazából mozgó médium kell a feldolgozásához, meg azért is, mivel a fényszínek: más színskála, mint amit a természetben érzékelünk, és ami pigmentekkel kikeverhető. A fény által átvilágított színes üvegablakok és a képernyő ragyogó fényszínei hasonlítanak hozzá. Az utókép-látványok mozgó, hemzsegő, elúszó, világító, történő folyamatok. Mindez ugyanakkor valóság, ami létezik. Nem biztos, hogy megragadható, tárgyiasítható.

Az utóképek megfestése, a szemben és az agyban történő folyamat működésének számítógépes modellezése azért is izgat, mert feltehetően egyike a mindenkivel közös fizikai, érzéki tapasztalatoknak. Ugyanúgy, mint ahogy „csillagokat látunk”, ha beverjük a fejünket (ezek a csillagok egyébként szerintem kobaltkékek) – vagy időnként „csöng a fülünk”. Ugyanakkor nehezen bizonyítható, hogy valóban egyformán látunk-e? És azt is nehéz kideríteni, miben állnak a különbségek, és mi okozza őket?

A nyitott szemmel látható KÉP és az UTÓKÉP összekapcsolása érdekel, mert feloldja, eltünteti a „téma” fontosságát, mindegy, mi a tárgya a vizsgálódásnak, az ember teste, egy tárgy, egy táji részlet, stb. A megfigyelés és kutatás témája és forrpontja: lehetséges-e a felfokozott intenzitású külső - belső látványi folyamatokat a festészet és a számítógép együtt alkalmazott eszközrendszerével érvényesen megjeleníteni?

Keserü Ilona, 2002