Valamikor 30 -40 ezer évvel ezelőtt a modern ember akkori elődei megalkották az első "jeleket" a Földön. A Felső Paleolitikum barlangrajzai a legkorábbi, már művészinek tekinthető, alkotások. Ezek a rajzok legtöbbször bevésések, színes foltok ill. különböző figuratív alkotások melyeket csontokon ill. barlangok falán találhatunk. Ezek az ún. Paleolitikus Grafikák (PG) többnyire nagytestű állatokat (ragadozók és zsákmányállatok) valamint néhány esetben absztrakt geometrikus formákat ill. emberalakokat ábrázolnak. Ezen korai művészeti megnyilvánulások megértéséhez elengedhetetlen az akkori ember vizuális percepciójának megértése. A jelen előadás témája, vajon milyen perceptuális tulajdonságokat tükröznek ezek a PG-k. Rámutatunk, hogy a PG-k nagyrészt olyan alapvető perceptuális jelenségeken alapulnak melyeket részletesen ismerünk a mai ember illetve más nem ember főemlősők vizsgálatából és melyek központi idegrendszeri megnyilvánulásait a majmok agyát vizsgálva már megtaláltuk. A PG-k nem absztrakt szimbolikus képek, hanem konkrét, perceptuálisan motivált reprezentációi az adott tárgynak ill. élőlénynek.  Melyek azok a perceptuális jelenségek melyeket legtöbbször megtalálni vélünk a PG-kon?
Három dimenziós világunk két dimenziós felületre való leképezése nem egyszerű feladat. A tárgyfelismerés legtöbb jelenlegi modelljének első feldolgozási lépése a tárgyakat határoló kontúrok definiálása. E szerint tehát nem meglepő, hogy a legtöbb PG is csak a tárgyakat kívülről határoló ún. okklúziós kontúrokból áll, vagyis a legtöbb esetben csak a tárgyak körvonalrajzait ill. sziluettjeit tartalmazza. Ehhez néha hozzájárul még bizonyos textúra elemek és színek használata melyek mind a hátteret alkotó kő v. csont felszín és az ábrázolandó alak kontrasztjának növelését szolgálják. Néhány esetben a tárgyak bizonyos részeit illuzórikus kontúrok segítségével definiálták az alkotók, ami arra utal, hogy a PG-k alkotói, csakúgy mint a modern ember ill. a makákó majmok bizonyos vizuális területeinek idegsejtjei a valódi ill. az illuzórikus kontúrokat már ekvivalensen kezelték. Ugyanakkor 1. a PG-kon használt technikák nem egyformán informatívak minden nézetből, 2. mind a tárgy-nézet, mind a komponens alapú tárgyfelismerési elméletek arra utalnak, hogy egy adott tárgy bizonyos nézeteit könyebb felismerni mint másokat. Valóban, a legtöbb PG olyan szögből (profilból) ábrázolja a tárgyakat mely igen informatív sziluettek esetében és mely közel áll a leginformatívabb, ún. kanonikus nézethez.
Habár perspektivikus mélység reprezentáció nem nyilvánvalóan van jelen a PG-kon bizonyos monokuláris mélységi kulcsokat (pld. a relatív méret, részleges átfedés vagy okklúzió) úgyszintén megtalálhatunk. A felismerést ill. a perceptuális kategorizációt bizonyos megkülönböztető jegyek sokszor jelentősen elősegítik - ezek változásai sokszor jelentősen befolyásolják a neuronok válaszát is. Ennek megfelelően a PG-k sokszor az állatok bizonyos vonásai (szarvak, agancsok stb., melyek az adott faj elkülönítését segítik), nagyobbaknak vannak ábrázolva a normálisnál ill. néha magukban találhatóak meg. Összefoglalva a PG-k stílusa azt mutatja, hogy olyan perceptuálisan motivált képekkel van dolgunk, melyek a rajtuk ábrázolt környezeti jelenségek, tárgyak ill. állatok egyedi jeleiként tekinthetőek.